10. rész

Megint egy rövidke részt hoztam, semmi izgalommal. Viszont a következő részekben lesz ám pár érdekes dolog...;) Puszi

Az a pillanat annyira tökéletes volt… Elfelejtettem a múltat és nem gondoltam a jövőre. Csak arra, hogy Ő ott van velem. Azt akartam, hogy soha ne legyen vége azoknak a perceknek, hogy mindig érezhessem a számon ajkait. De sajnos nem tartott sokáig, ugyanis McKenzie ránk nyitott.

-          Na, végre, hogy… - mikor rájött, hogy mit csináltunk, egy picit megtorpant. – Őő… Megzavartam valamit?

-          Nem, dehogy. – mondtuk szinte egyszerre.

Tulajdonképpen megzavart. Bár nem tudom, hogy meddig mentük volna el, ha nem jön be.

-          Már mindenhol kerestelek! Miért nem jössz le? Vagy dolgod van? – és ekkor rámosolygott Carlosra.

-          Nem! Csak tudod… fájt a fejem! – válaszoltam.

-          Látom találtál rá gyógyszert! – nevetett a saját poénján, amit nem találtam viccesnek, de igazából én is elmosolyodtam.

Odamentem hozzá, a kezemmel mutattam, hogy mehetünk, és elindultunk. Az ajtóból még visszanéztem Carlosra, aki lehuppant az ágyra, becsukta szemeit, és csak feküdt. Jó volt nézni, még ha ő nem is látott engem. De ez a pillanat sem tartott sokáig, mert a barátnőm nagyon nyugtalan volt, és szinte lelökdösött a lépcsőn. Majd a konyhába vezetett, és elkezdett kérdezősködni:

-          Na, mesélj! Mi történt?

-          Háát… felmentem Renee szobájába, és… - elmeséltem neki az egészet, addig, míg ő is megjelent.

Nagyon tetszett neki a dolog, és biztos volt benne, hogy ezek után össze fogok jönni Carlos-szal. Én ebben csak reménykedni tudtam… De rájöttem, hogy nem is ismerem még annyira, hogy összejöjjek vele. Nem tudtam mihez kezdjek… Viszont nem is akartam ezen agyalni egész este. Eldöntöttem, hogy nem gondolok semmire. Sem a húgomra, sem a szellemekre, sem a szerelemre. Azon az estén jól fogom érezni magam. És így is lett. Egész éjjel táncoltunk a lányokkal, majd mikor a többség hazament, elterveztem, hogy elmegyek lefeküdni. Felmentem az emeletre. Carlos még mindig Renee ágyán feküdt. Leültem mellé. Rám nézett, majd felült. Megmondtam neki, hogy most nem szeretnék beszélgetni, és Ő egyet értett velem. Ezek után nem történt semmi. De így utólag már nem is bánom. Csak feküdtünk az ágyon, szótlanul, és a plafont bámultuk. Én eléggé fáradt voltam, úgyhogy hamar elaludtam.